Katonaság

1989 januárjában kaptam meg a hívómat. Nem lepett meg, a sorozáson nagyjából ezt igérték. Az aktuális barátnőim persze zokogtak. Nagyon sajnáltak és nekem jólesett. Az egyik mindenáron össze akarta tépni a kis kártyát, de kisebb közelharc után, sikerült visszaszereznem tőle.
Akkoriban dús göndör hajam volt (nem vicc) és az utolsó pillanatig megtartottam. A vonulás előtti este megnyírtam magam egy hajvágógép segítségével, elég béna lett, de nem nagyon érdekelt. Másnap reggel 5-re jött értem a taxi. Azz Ikarus művházba kellett bevonulnom, ahol már nyitás előtt hatalmas csődület volt. Sokakat elkisért a család, szülők, barátnők, feleségek. Zokogtak, ölelkeztek, puszilkodtak, mintha minimum a frontra indulnánk. Én pontosan ettől a drámától szerettem volna megkímélni magam, ezért nem akartam, hogy bárki is elkisérjen. Hatkor pontosan kinyitották a kaput, de még csak a portás volt ott, a belső terembe még nem mehettünk be. Az egyik vonuló, Jónás Pisti (később egy körletbe kerültünk) egy cigány srác, egyből ügyintézésbe kezdett, és hosszasan ecsetelni kezdte a portásnak, hogy neki béna a mutatóujja, ő így nem is tud majd lőni, úgyhogy legyenek szívesek őtet hazaengedni. A portás próbálta meggyőzni, hogy ő nem illetékes az ügyben, kérte várjon, amig a tisztek megérkeznek. Erre nem kellett sokat várni, de Pisti náluk sem járt sikerrel, azt mondták neki, hogy nem baj, majd megtanítják lőni a másik kezével. Nem volt mit tennie, elbúcsúzott a népes családjától és bejött velünk a belső terembe.
Itt hosszú unalmas névsorolvasást tartottak. Előtte mindíg bemondták, hogy melyik laktanyába vonuló neveket sorolják. Mindenki izgatottan várta, hogy aznap este az ország melyik szegletében hajtja a fejét álomra.
Mezőfalva, életemben nem hallottam még ezt a helység nevet. Azt sem tudtam, hogy milyen messze van ez Budapesttől és azt sem, hogy milyen irányban. A nésorolvasás után, laktanyánként szólították az embereket a buszokhoz.
A buszon találgattuk, hogy merre lehetünk éppen. Átkeltünk a Dunán, ez volt az első támpont. Aztán a 6-os úton elindultunk dél felé. Ekkor valakinek beugrott, hogy mintha Dunaújváros közelében hallott volna egy laktanyáról, talán az Mezőfalva. És tényleg a busz Dunaújváros magasságában éles jobbfordulót vett és hamarosan Mezőfalvára érkeztünk. Persze a laktanya nem a faluban volt, hanem attól úgy 3 km-re a semmi közepén, egy gödörben, hogy nehezen lehessen észrevenni. Első látásra semmi félelmestes. Egy modern 3 szintes épület, elég újnak tűnt.
A buszról egy lépcsőn keresztül az ebédlőbe tereltek minket, ahol ismét várakozás és névsorolvasás következett. Hármasával szólítottak minket. Be kellett mennünk egy szobába, ahol meztelenre kellett vetkőznünk és a székre készített zacskóba kellett betennünk az összes civil ruhánkat alsógatyástól, zoknistól, derékszíjjastól. Így álldogáltunk egy szál zacskóval a kezünkben, amikor nyilt az ajtó és egy másik szobába vezettek minket, ahol egy polcról két készlet ruhát, barna alsónadrágokat, barna zoknit, zöld nadrágokat, zöld ingeket, egy övet, fehér atléta trikót, melegítőt, tornacipőt, papucsot és egy pár bakancsot (surranót) kaptunk. A méretet csak úgy kb. nézték, de senkit sem érdekelt, ha egy picit hosszú vagy egy picit rövid volt, nem divatbemutatóra készültünk. Persze itt nem volt alkalmunk felöltözni, azt egy harmadik szobában kellett, persze a zacskótól, benne a civil ruháinktól meg kellett itt válnunk. Rátűzték a nevünket, a lakcímünket és hazaküldték.
A beöltözés után jött az orvosi vizsgálat. Itt a változatosság kedvéért újra le kellett vetkőzni, a vizsgálat végén mindkét vállunkba injekciót adtak. Az egyikbe tűvel, a másikba egy süritett levegős pisztollyal. Nem volt egy leányálom, egy oltást sem szerettem kapni, nem hogy kettőt egyszerre.
Az oltás után mindenkivel egyenként elbészlgettek, a várakozás alatt, a többiek ebédeltek. Babgulyás és lekváros bukta. Király! Ha ez így lesz mindig, akkor nem lesz baj gondoltuk. Ebéd közben egyszer csak feltűnt egy ismerős arc. Gyufa, alias Schóber Csaba, akit még az ifjú gárdából ismertem. Ő előttem fél évvel vonult, tehát ő most lett gumi. A friss vonulókat kopaszoknak, a közép idős katonákat guminak nevezik. Ezután a katona öreg lesz majd leszerelő vén rozmár. Szóval ott volt Gyufa, és ez igazán jó hír volt nekem, rögtön kikérdeztem, hogy mi lesz a beszélgetésen. Elmondta, hogy itt dől el, hogy végül ki melyik századba kerül és hogy milyen kiképzést fog kapni, ezért célszerű, nyitott, vidám tettre kész ember képét előadni, mert akkor biztos, hogy nem őrkatona lesz az emberből. Oda valamiért a csendes, zárkózott embereket vitték. A bizottság három főből állt és egész egyszerű kérdéseket tettek fel. Nagyyrészt olyanokat, amiket eddig is tudtak rólunk az adatlapjaink alapján. Hol élünk, mivel foglalkozunk, mit tanultunk eddig, van-e és ha igen mi a hobbink, sportolunk-e rendszeresen, stb. A beszélgetés végén kaptunk egy kis papírt, nekem ez állt rajta: Technikai osztály. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Eddigre már esteledett, átvittek minket az épület egyik szárnyába, ahol a kiképző század volt. Itt kiosztották a szobákat, ami a következő 1 hónapban, a kiképzés alatt az otthonunk lesz. Minden szobába 8 ember lett elhelyezve, 4 emeletes ágy volt és nyolc beépített szekrény, ezen kívül egy kézmosó, egy tükör és a szoba közepén egy nyolcszemélyes asztal. Igazán kellemes csalódás volt, az eddig hírből ismert laktanya körülményekhez képest. A folyósó végén voltak a zuhanyzók és a vécék. Mielőtt fürdeni mentünk, elpakoltuk a cuccainkat és a kiképzők pontosan megmutatták, hogy mit hogyan kell rendbe tennünk a szobánkban. Hogyan kell kinéznie az ágyaknak, hogy kell elpakolnunk a ruhááinkat, stb. Ezután körlet ellenőrzés és sorakozó volt. A kiképzésvezető elmondta, hogy megírhatjuk a szüleinknek a laktanya postacímét, de figyelmeztetett minket, hogy a szülők nem írhatják a levélre a nevünk mellé, hogy honvéd vagy hogy hv., mert ez titkos. Akinek ilyen levél érkezik, az karakterenként 10 fekvőtámasz köteles csinálni. Szegény nagypapám, aki nagyon büszke volt rám, hogy az ő unokája végre katona lett és mint később kiderült, pont egy légvédelmi laktanyában, szóval örömében úgy címezte meg a levelet, hogy KÁNA TIBOR HONVÉD RÉSZÉRE. Remek gondoltam... végül is jó erőben voltam, bevonulásom előtt heti 5 napot edzettem, így 60 fekvőtámasz nem foghat ki rajtam, már készültem is lélekben, amikor hallom, hogy a kiképzőtiszt érdekesen felviszi a hangsúlyt: FELADÓ KÁNA LŐRINC NYUGALMAZOTT VEZÉRŐRNAGY??? Eddigre már előttem állt, körülöttem mindenki döbbenten figyelt, hogy most mi lesz, én éppen fejben próbáltam összeszámolni, hogy a nyugalmazott vezérőrnagy az összesen mennyi fekvőtámasz... amikor a tiszt megszólalt. Kána honvéd! A levele. a kezembe nyomta és már olvasta is a következőt. Huhhh. Ez a kis incidens végül nem volt hatással a kiképzésemre, ugyanúgy szívtam, mint a többiek.
Az első hétvégén még nem volt látogatás, persze Jónás Pisti családja 3 taxival, azért megjelent a laktanya kapujában és annyit sikerült kialkudniuk, hogy legalább azt a kis csomagot amit hoztak beküldhessék Pistinek, ne kelljen már visszavinni Pestre. A kis csomag tartalma a következő volt: Egy kisebb lavór tele rántotthússal, egy másik sültkrumplival, egy nagy üveg (5literes) csemege uborka, egy tepsi túrós sütemény, 6 tábla csokoládé, egy tábla szalonna, négy szál kolbász és egy gitár. Mondanom sem kell, az a vasárnap, az első ott töltött vasárnapunk, fergetegesre sikerült. Ebéd után a körletben igazi fieszta volt. Zabáltunk, Jónás Pisti gitározott és énekelt, úgy éreztük, hogy ez nem is olyan borzasztó, így ki fogjuk bírni ezt a másfél évet.
Este felé benyitott az egyik kiképző és megkérdezte, hogy ki akar VEM videót nézni... én mint nagy WHAM rajongó persze rögtön felpattantam az ágyról és jelentkeztem. Teljesen elfelejtettem, hogy az elmúlt héten, naponta 3 videót néztünk meg esténként. Így hívták a takarítást. Az ultrás csomagok voltak a videókazetták. Általában egy francia romantikus filmmel kezdtünk, a címe: DÖ LA VÍZ, ezután egy arab akciófilm következett, a HABRA HAB és végül egy japán karate filmmel fejeztük be, a MATE SIKÁLSZ. Szóval eltartott egy darabig, mire leesett, hogy az estét nem a WHAM videóklippek nézésével fogom tölteni, hanem WEM, WC, előtér, mosdó... takarítással. Remek. Szerencsére más szobákban is bedőltek a tréfának, így nem egyedül kellett megcsinálnom, így azért nem volt annyira borzasztó.
A kiképzés egy része, nekem nem volt újdonság, hiszen az ifjú gárdában volt alaki kiképzés, lövészet és a honvédelmi ismeretekbe is jobban belemerültünk, mint az akkori középiskolai tananyag.
Ami újdonság volt, az a légvédelmi rakéták. A kiképzés alatt, megtanultuk szét és összeszerelni a rakétákat. Pontosabban a robbanófejeket, a hajtóműre fel és arról leszerelni. A laktanya külső, harcászati területe, két Hungaroringnyi terület volt. Nagyjából egy időben épültek, valószínűleg ezért az összehasonlítás. Egy fiatal fiúnak szerintem érdekes, legalábbis nekem tetszett az a komoly technika, amit ott láttam. A "terület" így nevezték, kívülről csak egy nagy zöld mező, sok-sok dombbal és széles betonozott utakkal. Amikor valaki a területen volt szolgálatban, akkor a dombok valamelyikében lakott és dolgozott. Az első hónapokban nekem is volt szerencsém eltölteni néhány hetet. Olyan volt, mintha a csillagok háborúja diszletei közé kerültem volna. Ha nem volt fokozott készültség, akkor olyan is előfordult, hogy egyedül voltam az osztályunk bázisán. Ilyenkor naponta három alkalommal hozták az ellátmányomat és még a kantinból is rendelhettem csokit, kólát vagy amit akartam. Életem talán legnyugisabb napjai voltak. Semmi rohanás, semmi stressz, csak a könyvek, a zene és az elmélkedés a világ nagy dolgairól.
A belső laktanyában, ha a honvéd nem is volt szolgálatban, akkor is találtak neki valami feladatot, tehát ott annyira nem lehetett lazítani. Persze megszakadni ott sem kellett.
A társaság fantasztikus volt, akár egy Rejtő regényben.